Mi változott a tavalyi év óta?

B Dániel

Sokan azt mondják, az ég világon semmi... Mert az átlag követőknek így is tűnhet, azonban lényeges változások mentek végbe az idei évet illetően is, amik mellett nem mehetnek csak úgy el a csapatok.

446.jpg
A Pirelli 2013-as keverékei két kilóval nehezebbek, mint a tavalyi évben használt abroncsok, így az autók minimum súlyhatára ennek megfelelőlen emelkedett 640-ről 642 kilogrammra. Ennek következtében az előírt súly-eloszlás is változott, a hátsó kerekekre legalább 343 kg, míg az elsőkre 292 kg terhelésnek kell esnie, a maradék hét kiló pedig a taktika része.

447.jpg

Bevezetésre kerültek a lépcsős orr eltakarására szolgáló kozmetikai elemek, melynek alakját szigorú szabályok korlátozzák, tehát nem nyújthat aerodinamikai előnyt. A jerezi teszten már megfigyelhető volt, hogy eddig nem mindenki élt ezzel a lehetőséggel. A Lotus és a Caterham istálló teljes mértékben elhatárolódott ettől a megoldástól az ezzel járó plusz súly miatt, míg a Red Bull, illetve a Sauber speciálisan alkalmazta azt. Az energiaitalosok csak egy kis panellel hidalták át a törést, míg a Sauber C32-es orrkúpjára csak oldalt kerültek fel, középen megmaradt a "lépcső".

448.jpg

A DRS rendszert is korlátozások érték, a Mercedes féle dupla DRS betiltásra kerül, illetve maga a rendszer használata is limitálva lesz. Az idei évtől fogva az edzéseken és az időmérőn is csak és kizárólag az erre kijelölt szakaszon lehet majd aktiválni, miután a pilóták aggodalmukat fejezték ki a DRS biztonságos használatát illetően.

449.jpg

Az első szárnyak tesztjére vonatkozó előírások is szigorodtak, melynek következtében a szárnyak kevésbé lesznek flexibilisek. Az első légterelő 100 kilogrammos (1000 N) nyomás alatt a korábban megengedett 20mm helyett, idén már csak 10mm-el térhet el az eredeti magasságától.

452.jpg

A tavalyi szezonban nagy port kavart Lewis Hamilton és Sebastian Vettel esete, amikor is az időmérő edzés harmadik szakaszában teljesített gyors körük után, félre álltak, hogy elegendő üzemanyag mintát tudjanak szolgáltatni az FIA-nek és elkerüljék a büntetést. Ennek ellenére mindkettejüket diszkvalifikálták... De miért? Olyan esetekben amikor ez a kiállás, előre nem látható kényszerítő körülmény miatt ment végbe, és ezt a csapatok is bizonyítani tudták, nem járt büntetés, azonban az ő esetükben ez nem állt fent.
Az idei évtől fogva egyértelműbbé teszik az ilyen esetekre ható szabályokat. Az autónak tartalmaznia kell a mintavételhez szükséges egy liter üzemanyagot, plusz azt a mennyiséget, amivel a pilóta sikeresen elért volna a boxutcáig. Ezt a mennyiséget előre megfogja határozni a szövetség.

451.jpg

A végére pedig egy kis apróság: miután a HRT csődbe ment, és 22 főre csökkent a pilóták száma, változott az időmérő menete is. Eddig hét versenyző búcsúzott a Q1-ben és a Q2-ben is, azonban a létszám csökkenés miatt az idei évben már csak hat pilótától búcsúzunk. Ez pedig azt jelenti, hogy a két sereghajtó csapat (Caterham, Marussia) versenyzői mellé, immáron két középmezőnybeli pilóta csatlakozik majd, és válik meg a Q2-es szereplés iránti reményeitől.

fotók - @Sutton, Getty Images, Pirelli

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook

Címkék

2013 (2) alonso (5) bemutató (3) bull (3) csapatok (2) f1 (11) fernando (2) ferrari (5) forma1 (6) futam (2) időmérő (2) kanada (2) kép (2) kimi (2) lotus (3) mark (2) mclaren (2) mercedes (4) michael (2) monaco (2) nagydíj (2) nico (3) raikkönen (2) rb9 (2) red (3) renault (2) rosberg (2) sauber (3) schumacher (2) sebastian (2) teszt (2) vettel (2) webber (2) Címkefelhő

 

Szerzők

süti beállítások módosítása