Ferrari: Hibátlan a kapcsolatunk Alonsóval

B Dániel

A hetekkel, hónapokkal ezelőtt érzett feszültség az olaszok és Fernando Alonso között mintha leapadt volna, ezt próbálta a vörösök csapatfőnöke, Stefano Domenicali is bizonygatni újabb nyilatkozatában.

454.jpg
Nyolc éve vár az újabb címre

Ahogy egyre inkább kezdett reménytelenné válni a vb-cím megszerzése és váltak egyre versenyképtelenebbé, úgy növekedett a feszültség Alonso és a Ferrari között. Egymásra mutogattak a sajtón keresztül, miközben a spanyol igencsak kíméletlen fegyverhez nyúlt, hogy rendre igazítsa a csapat vezetőségét: menedzsere Luis Garcia a Magyar Nagydíj hétvégéjén a Red Bull háza táján lófrált feltűnést nem kerülve Christian Hornerral, az osztrákok csapatfőnökével, ezzel erősen kihangsúlyozva, hogy nem tud a végtelenségig várni. Kimi Räikkönen szerződtetését pedig afféle válaszként titulálták a rajongók a Ferrari részéről, azonban valljuk be, ennek elég csekély a realitása (egy pilótát mégsem lehet holmi eszközként kezelni, pláne nem egy Räikkönent).

Sőt, Domenicali pár nappal a finn szerződtetése után kijelentette, hogy világbajnokok akarnak lenni Alonsóval, ami bizony finoman sejteti még, hogy Kimi érkezése ellenére is a kétszeres világbajnokuk fog támogatást élvezni (bár ehhez Räikkönennek is lesz egy-két szava).

"Vele akarunk feljutni a csúcsra, de ez már a kezdetek óta így van."

Azóta pedig a kedélyek mintha csillapodtak volna a vörösöknél, ami talán részben az esélytelenség nyugalmának is betudható, Domenicali a mai nap pedig a sajtón keresztül is próbálta ezt tisztázni.

"Miért kérdezik ezt tőlem folyton?" - felelte arra kérdésre, hogy milyen a kapcsolatuk Fernandóval. "Nem tudom, talán valaki mindenképpen feszültséget akar látni nálunk, de itt az ideje, hogy leálljunk azzal, hogy azt mondogatjuk, van valami gondunk Fernandóval. Őszintén mondom, nincs szó erről. Ez az én véleményem, és biztosra veszem, hogy Fernando is így látja."

"Továbbra sem változott semmi, hisszük, hogy együtt nyerhetünk. Erre összpontosítunk, ez a célunk, ehhez nem férhet kétség."

Címkék: ferrari alonso feszültség

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook

Címkék

2013 (2) alonso (5) bemutató (3) bull (3) csapatok (2) f1 (11) fernando (2) ferrari (5) forma1 (6) futam (2) időmérő (2) kanada (2) kép (2) kimi (2) lotus (3) mark (2) mclaren (2) mercedes (4) michael (2) monaco (2) nagydíj (2) nico (3) raikkönen (2) rb9 (2) red (3) renault (2) rosberg (2) sauber (3) schumacher (2) sebastian (2) teszt (2) vettel (2) webber (2) Címkefelhő

 

Szerzők

süti beállítások módosítása